ivácson

Nagy onbizalommal mentunk el a helyi Ikea-ba megvenni a butorok masodik adagjat. Tudtuk, hogy eleg lesz a szolgalati szemelygepkocsim a szallitashoz nem nem kell igenybe venni a sracokat, mint azt eloszor tettuk. Amikor a raktar jartunk, mar fizetes utan, a raktaros megkerdezte, hogy ezzel szallitjuk-e. Nagy onbizalommal vagtuk ra, hogy persze. Ekkor felnevetett, de hat bolondnak neztuk szegenyt. Na magunkat is nemsokara, de elott meg kihozott egyetlen polcot a srac, amikor is megkerdeztem tole, hogy: Is that all? (ez minden?) vette a lapot es ravagta, hogy: Igen, viszlat!. Van humoruk. Majd megkert, hogy menjek at a masik raktarhoz. Na itt jott a vicces resz. A komod osszeszerelve kerult leszallitasra es volt olyan dimenzioja, amely sehogy nem fert be a csomagtartoba. Nagy lendulettel visszaallitottam az uleseket, de nem akart beherni igy sem. A megoldast az elso ulesek elorehuzasa jelentette. Szegely agyam hamar kikaparta a gesztenyet, de ekkor jott a moka. A lapraszerelt szekren a nem ledontott ulesek miatt nem fekudt bele a csomagtartoba. Na ekkor jott egy kis ima, hogy a csomagtarto teteje csukodjon mar be. Szent Peternek es szekely agyamnak koszonhetoen a butorok mar Botevgradban vannak es varjak vegso nyugvohelyuket.

Igen, megcsinaltuk!